Hírek

Jósvafőn jártunk A Csete Balázs Honismereti Egyesület 2009. évi őszi kirándulásáról
Honismereti Egyesületünk 2009. október 7-én Észak-Magyarország egy-egy nevezetességével ismerkedett. Utunk a Bükk alján, a Bükkön vezetett a Bódva völgyébe.
A szemerkélő eső sem vette el kedvünket, mert a busz ablakából kitekintve gyönyörködhettünk az őszi táj, a természet szépségében. Edelénybe érve először az országos hírű műemlék L’Huillier (Eger francia városparancsnoka volt) által 1725-1730 között épített nagyméretű – mintegy százhelyiséges barokk-rokokó stílusú saroktornyos kastélyt – más néven Coburg kastélyt jártuk körbe. A nagykiterjedésű kovácsoltvas kapubejáratos parkban álló épület sajnos igen elhanyagolt állapotban van. (A díszkapu 1910-ben készült. Csütörtökön a Miskolci rádió 1 órai híreiben hallottuk, hogy az állam 2, 2 milliárd Ft-ot ad az épület felújítására 1, 8 milliárd uniós támogatással kulturális centrum kialakítására.) A régi Borsod község határában állt egykor a Bors vezér által épített földvár, melyről Borsod megye a nevét kapta. Megnéztük a Borsodi Tájház kiállító termeit, az épület 1909-ben épült, tehát éppen 100 éves. Itt kapott helyet a Borsodi Földvár ásatása során előkerült leletegyüttes vonaldíszes cserépedények. A Múzeum termeiben találhatók katonai síremlékek, nevezetes emberek Edelényből és a Bódva völgyéből, Bódva-völgyi könyvtártörténeti gyűjtemény, szabadművelődési vándorkönyvtár. Itt olvasható egy Gárdonyi idézet_ „Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek.” A további termekben láthatóak egy kisnemes család tisztaszobája, régi rádiók, TV-k, valamint iparos emberek, gépészkovács, kádár kisiparos stb. használati eszközei. A csoportból többen megnéztük a földvár maradványait, de folytatni kellett utunkat. Hamarosan elértük az Aggteleki Nemzeti Parkot, láthattuk a domboldalon a Nemzeti Park jelképét, a szalamandrát. Az Aggteleki Nemzeti Parkot 1985-ben hozták létre az észak-borsodi karsztvidéken. 1996-ban a Világörökség része lett. A Nemzeti Park egy ősi települése Jósvafő, kirándulásunk célpontja. Itt hosszabban időztünk. Berecz Béla idegenvezetőnk mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat, hogy minden fontosat megtudjunk Jósvafőről. A település ódon házaival olyan, mint egy szabadtéri néprajzi múzeum. Ezekben a házakban él a lakosság kétharmad része, az újabban épült lakóházak a fiatalabb nemzedéké. Először a Kúria oktatóközponthoz mentünk. Az egykori kisnemesi kúria épületében az Aggteleki Nemzeti Park Oktatóközpontja működik. Az oktató-nevelő tevékenység fő célja, hogy az óvodás és iskolás gyermekeket természetvédelmi, környezettudatos magatartásra nevelje különféle előadásokkal, tantermi és terepi foglalkozásokkal, erdei iskolai programokkal. Megnéztük a Hucul lovasbázist. A hucul a Kárpátokban élő ősi vadlovakhoz, ill. a honfoglaló magyarok lovához genetikailag igen közel álló lófajta. Hazánk egyetlen hucul törzstenyészete az Aggteleki Nemzeti Parkban, Jósvafőn található. A rideg ménes egész évben megtekinthető a Jósvafőtől mintegy 2 km-re, északra található gergés-lápai legelőkön, amely a Kúriából kiindulva fogattal, vagy lóháton is elérhető. Tovább haladva a Tanár Úr először az Aggteleki karsztvidék és a barlang rendszer kialakulásáról beszélt. Rengeteg barlangot feltártak, jelenleg hat látogatható, ebből négynek a bejárata Jósvafőn van. A hegyek között meghúzódó, festői fekvésű Jósvafő négy patak medrében fekszik. Itt találkozik és folyik a Jósvába a Tohonya, a Kecső és a Kajta patakok vize. Az egykori Gömör-Tornai-karszton (ma Aggteleki-karszt), a Jósva-patak forrásvidékén kialakult település helyét egyértelműen a karszt források vízbősége és azok hasznosítható energiája határozta meg. Régen ez igen hasznos volt, vízimalmot, hámort működtettek. Mára csak a szikvíz üzem maradt fenn. Majd felmentünk a temetőhöz, ahol tölgyfából készült faragott fejfákat láttunk. Megnéztük a középkori festett, fakazettás református erődtemplomot. Festett famennyezete 84 kazettából áll, érdekes s szószék koronája is. A templomban két ajtó van, az egyik hatalmas kulccsal nyílik, a másikat belülről lehet gerendával elreteszelni. Különálló harangtorony van, a körítő fal mentén egy valaha szégyenfaként is szolgáló óriási hársfa borított árnyékot (500 éves lehetett). Ami egyszer csak kiszáradt, majd kb. 3 év múlva újra kihajtott és versenyre kelt az újabban ültetett fiatal hársfával – és ez lett a jelkép, hogy sohasem szabad feladni. A Tájház az Ófalu főterén van. Ha belépünk a tornácra, olvashatjuk: „Így kezdődött a Tájház épületegyüttese 1994-ben” felirat. Végigjárva a termeket láthatjuk a tisztaszobát, a konyhát, a kamrát, lakásbelsőt, padlást, barlangok világát, helyi ipart, mezőgazdasági kiállítást, a vaskohászat történetét, a pinceházat. Büszkén mutatta idegenvezetőnk a táblát, hogy 2007-ben az Év múzeuma lett. A bejáratnál egy nemzetiszínű sorompó darabot láttunk a 2007. december 20-i határnyitás emlékeként. Indultunk tovább és egy rövid időre megálltunk Aggteleknél. Elmentünk a főbejárathoz, mely több mint 50 méter magas sziklafal tövében nyílik. Rövid séta után tovább folytattuk utunkat Kelemérre. Először a keleméri műemléktemplomot néztük meg. A lelkész úr nagyon szépen ismertette a templom történetét. A templom belsőfalán egy emléktábla van elhelyezve Krasznai Mihálynak, aki 1675. évében igaz hitéért Nápolyban gályarabságot szenvedett. Kelemér-Gömörszőlős lelkipásztornak dicső emlékezetése a Diószeghy család állítatta 1908. május 10-én. A szószék koronáján pelikán van, aki saját vérével eteti gyermekeit. A templom előterében és a templom körül a környező falvak református temetőinek faragott és feliratos fejfáinak gyűjteménye látható. Pl. Recsky Benedek síremlékére Tompa Mihály írt verset. (A kiséri református temetőben id. Küry Gézáék síremlékén is Tompa idézet van.) A Tompa Mihály emlékház falán olvasható: E házban lakott Tompa Mihály lelkész a virágregék költője 1849. 04. 22. – 1851. 09. 04. Kelemér és Gömörszőlős református lelkésze volt. Az emlékházban a költő műveinek korabeli és későbbi kiadásai, néhány kézirata és kegytárgyak láthatók. Tervezett programunkat befejeztük, hazafelé indultunk. Gyönyörű, szép virágos kistelepüléseken haladtunk, majd Kazincbarcikán, Miskolcon át egyre közelebb kerültünk otthonukhoz. Azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon szép napunk volt, sokáig emlékezetünkben marad.
Küldte:Zelei Józsefné
2009-10-22 21:24:49

Csete Balázs Honismereti Egyesület őszi kirándulása

Az egyesület tagsága 2010. október 2-án indult Bátonyterenye-Ipolytarnóc-Fülek-Somoskőújfalu útvonalon őszi kirándulására.
2010-10-16 21:51:56

Holland túra a „Stabilmotor Showra”-ra.

A 22. alkalommal megrendezett „Stabilmotor Show”-ra meghívást kapott kis magyar csapatunk. Varga Feri vecsési barátom szervezésében én is második alkalommal vehettem részt Európa legnagyobb kiállításán, mint kiállító. Magyarországot tizenketten képviseltük 7 darab stabil motorral. A stabilmotor szó egy helyhez kötött, vagy mozgatható kivitelű robbanómotor, amely benzinnel, petróleummal, gázzal, illetve nyersolajjal működik, és lapos szíjon keresztül hajt meg különféle eszközöket, például darálókat, morzsolót, szecskavágót, fúrógépet, szivattyút.
2010-06-07 09:03:56

Hagyományos disznóvágás a Tájházban

2010. február 13-án került sor az első hagyományőrző disznóvágás bemutatására a Tájházban. Sebők Péter és Nagy Gyula kezdeményezte és vállalta magára szervezését a disznóvágásnak.
2010-02-22 13:08:59

Indul a munka az egyesületben

2010. február 15-én, a téli szünet utáni első hétfőn találkoztak tagjaink. Ez alkalommal tartottuk éves taggyűlésünket is.
2010-02-22 09:04:40

Jósvafőn jártunk A Csete Balázs Honismereti Egyesület 2009. évi őszi kirándulásáról

Honismereti Egyesületünk 2009. október 7-én Észak-Magyarország egy-egy nevezetességével ismerkedett. Utunk a Bükk alján, a Bükkön vezetett a Bódva völgyébe.
2009-10-22 21:24:49

Megemlékezés Hetényi Barnabásról, a 1848-49-es Szabadságharc és Forradalom jászkiséri születésű hősé

A Csete Balázs Honismereti Egyesület 2009. július 3-án pénteken Hajdú László polgármester vezetésével Rév-Komáromba utazott, hogy koszorúkat helyezzen el Hetényi Barnabás sírjára.
2009-07-08 13:12:01

Tavaszi kertimunka a Tájháznál

Egyesületünk tagjai minden évben kapát, gereblyét, metszőollót ragadnak és közös erővel rendbe teszik a Tájház udvarát.
2009-04-06 09:58:11

Évnyitó-évzáró rendezvény

„Emberek között ma emberileg élni kimondhatatlanul nehéz! A tömeg elembertelenedése, hitetlensége irtózatos mértékű. Vajon meddig lehet még ingerelni a magyar emberekben az emberséget és a magyarságot” volt a mottója március 7.-én a Napközi Otthon ebédlőjében megtartott Csete Balázs Honismereti Egyesület rendezvényének.
2009-03-16 14:21:50

Búcsúzunk Győri János tanártól, helytörténésztől

2009. január 07-én 13 órakor kísértük utolsó útjára Győri Jánost a jászkiséri temetőben. Hosszas betegség után 87. életévében, 2008. december 30-án hunyt el.
2009-01-19 16:51:35

Elhunyt Győri János ny. tanár, helytörténész

Megrendült szívvel fogadtuk a szomorú hírt, hogy 2008. december 30-án Győri János, János bácsi életének 87. évében, hosszú betegség után elhunyt. A Csete Balázs Honismereti Szakkör alapítója, örökös és tiszteletbeli szakkörvezetője.
2008-12-31 12:12:55

Jászberényben a MACI Óvodában játszottunk...

A Csete Balázs Honismereti Egyesület játszóházi csoportja meghívást kapott a jászberényi Maci óvodába 2008. szeptember 29-re népi gyermekjátékok készítésének bemutatására.
2008-10-07 15:58:39

Beszámoló a Csete Balázs Honismereti Egyesület nyári játszóházi tevékenységéről

Ez évben is sok kedves meghívásnak tettünk eleget. Méltán folytatva a Csete Balázs által összegyűjtött gyermek játékok készítését, átadva a gyermekeknek, akik örömmel csodálták, kedvet kapva készítésükhöz.
2008-09-10 09:35:09

Kiállításról – kiállításra

A Csete Balázs Honismereti Egyesület méltán büszkélkedhet azzal, hogy van egy festő tagja – Pásztorné Győr Marika – akinek alkotásait egyre több kiállításon megcsodálhatjuk.
2008-09-10 09:32:25

Kölesden jártunk

Kedves meghívásnak tettünk eleget, amikor 2008. szeptember 2-án Kölesdre látogattunk el a kölesdi honismereti szakkör meghívására.
2008-09-10 09:31:10

A Csete Balázs Honismereti Egyesület kirándulásáról

Az Egyesület 2008. május 17-én a Múzeumok Majálisa napján kirándulást tett Diósdra-Érdre-Százhalombattára.
2008-06-09 08:25:14

Redemptios megemlékezés

A Csete Balázs Honismereti Egyesület és a Jászkisériek Baráti Egyesületének közös szervezésében rendeztük meg 2008. május 05-én 18 órai kezdettel redemptios megemlékezésünket.
2008-05-07 22:13:06

„Egy kiállítás képei…”

Nagyon kellemes, szép élményben volt részem 2008. április 22-én, mert részt vehettem Pásztorné Győr Mária és Terjékiné Mozsár Magda festményeinek kiállításán.
2008-05-07 16:04:26

Látogatás Kocséron

„A szülőföld ideköt, elenged, de mindig hazavár.”
Olvasható a Kocséri Népkör meghívóján. 2008. április 26-án tartotta záró-nyitó közgyűlését a 18 éve újra szervezett népkör.
2008-05-06 12:37:13

Nőnap-Férfinap

A Csete Balázs Honismereti Egyesület közös nőnapot és férfinapot tartott a Napközikonyhán.
2008-04-15 08:24:10

Csete Balázs emléknap

Minden év márciusában Csete Balázs születésének évfordulójához közelebbi hétvégén kerül megrendezésre a jászkiséri honismereti szakkör évzáró-évnyitó rendezvénye.
2008-03-12 22:49:22

 

Kezdőlap e-mail Adminisztrácó Adminisztrácó Kezdőlap

Csete Balázs Honismereti Egyesület

Jászkisériek Baráti Egyesülete

Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány

Jászkiséri Pedagógus Női Kar

Jászkiséri Polgárőr Egyesület

Jászkiséri Sportegyesület

Teleház

Természetjárók Gyermek Egyesülete

A portált a Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány Teleháza üzemelteti.
Cím: 5137 Jászkisér Fő út 2.
Tel./fax: 57-550-170
e-mail: jaszkiser@telehaz.hu
Tárhely: Gigaweb

Oldalunk az
NCA
támogatásával jött létre!

Oldalunk eddigi látogatóinak száma:

Made & designed:
- Juhi - Design