Hírek

Kölesden jártunk
Kedves meghívásnak tettünk eleget, amikor 2008. szeptember 2-án Kölesdre látogattunk el a kölesdi honismereti szakkör meghívására.
Reggel fél hatkor indult kis csapatunk Jászkisérről, velünk tartott Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, Kókai Magdolna néprajzos, Hajdú László polgármester, Szakálné Torma Eszter könyvtárvezető, valamint az egyesületünk elnöksége és tagjai. Fél tízkor érkeztünk meg Kölesdre, ahol nagy szeretettel vártak bennünket. Ezen a napon, a kölesdi csata 300. évfordulóján tartották XIV. Levéltári Napi Konferenciát és Falunapot. Az egybegyűlt vendégeket és részt vevőket Berényi István, Kölesd polgármestere köszöntötte. A konferenciát dr. Puskás Imre a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke nyitotta meg. Ezután Mészáros Kálmán a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos főmunkatársa, a Rákóczi szabadságharc főbb eseményei, helye, szerepe a történelemben címmel tartott színvonalas előadást, mely felelevenítette számunkra a szabadságharc fontosabb eseményeit és Rákóczi személyét is. Finom humorával színesítette mondanivalóját. Kiderült, hogy a szomszédos Jászladányban járt általános iskolába. Majd Seres István Hadműveletek a Dunántúlon 1708 előtt című előadását hallgathattuk meg. A sort Bagi Zoltán a Császári hadsereg a XVII/XVIII. század fordulóján c. előadása követte, záróelőadásként pedig Dr. Kiszler Gyuláné a Kölesdi csata helytörténeti vonatkozásai: Béri Balogh Ádám c. tanulmányát élvezhettük. Az előadások után az Egyed Antal Tolna Megyei Honismereti Egyesület kitüntetéseit Kaczián János adta át, majd az ebéd következett. Délután 14 órakor Béri Balogh Ádám szobránál emléktáblát avatott fel a település a kölesdi csata 300. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen a falu apraja-nagyja is részt vett. Az emléktáblát dr. Puskás Imre a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke és Berényi István Kölesd polgármestere leplezte le. Majd a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a szobornál. Ezután az Orvoskúthoz látogattunk, ahol emlékkövet avatott fel a település. A kúthoz különféle legendák fűződnek: többek között a kölesdi csata sebesültjei itt mosták ki sebeiket és kút vizétől meggyógyultak, a lányok itt mosták arcukat és szebbek lettek tőle. Mi magunk is megkóstoltuk a kút vizét bízva gyógyító és szépítő erejében. Majd a kulturális műsorok következtek a művelődés ház udvarán, ahol először is Berényi István polgármester és dr. Kiszler Gyuláné szakkörvezető köszöntötte a jászkiséri delegációt és adott át barátságunk és több mint 30 éves kapcsolatunk jelképeként az Orvoskútról készült fotót. Majd Hajdú László polgármester és Benedek József egyesületi elnök köszönte meg a meghívást és adta át szerény ajándékainkat. Még belehallgattunk, néztünk a műsorba, de lassan indultunk, mert még hosszú út várt ránk. Este háromnegyed kilenckor érkeztünk meg Jászkisérre, tartalmas szép napot töltöttünk el Kölesden.
Küldte:Torma Márta
2008-09-10 09:31:10

Csete Balázs Honismereti Egyesület őszi kirándulása

Az egyesület tagsága 2010. október 2-án indult Bátonyterenye-Ipolytarnóc-Fülek-Somoskőújfalu útvonalon őszi kirándulására.
2010-10-16 21:51:56

Holland túra a „Stabilmotor Showra”-ra.

A 22. alkalommal megrendezett „Stabilmotor Show”-ra meghívást kapott kis magyar csapatunk. Varga Feri vecsési barátom szervezésében én is második alkalommal vehettem részt Európa legnagyobb kiállításán, mint kiállító. Magyarországot tizenketten képviseltük 7 darab stabil motorral. A stabilmotor szó egy helyhez kötött, vagy mozgatható kivitelű robbanómotor, amely benzinnel, petróleummal, gázzal, illetve nyersolajjal működik, és lapos szíjon keresztül hajt meg különféle eszközöket, például darálókat, morzsolót, szecskavágót, fúrógépet, szivattyút.
2010-06-07 09:03:56

Hagyományos disznóvágás a Tájházban

2010. február 13-án került sor az első hagyományőrző disznóvágás bemutatására a Tájházban. Sebők Péter és Nagy Gyula kezdeményezte és vállalta magára szervezését a disznóvágásnak.
2010-02-22 13:08:59

Indul a munka az egyesületben

2010. február 15-én, a téli szünet utáni első hétfőn találkoztak tagjaink. Ez alkalommal tartottuk éves taggyűlésünket is.
2010-02-22 09:04:40

Jósvafőn jártunk A Csete Balázs Honismereti Egyesület 2009. évi őszi kirándulásáról

Honismereti Egyesületünk 2009. október 7-én Észak-Magyarország egy-egy nevezetességével ismerkedett. Utunk a Bükk alján, a Bükkön vezetett a Bódva völgyébe.
2009-10-22 21:24:49

Megemlékezés Hetényi Barnabásról, a 1848-49-es Szabadságharc és Forradalom jászkiséri születésű hősé

A Csete Balázs Honismereti Egyesület 2009. július 3-án pénteken Hajdú László polgármester vezetésével Rév-Komáromba utazott, hogy koszorúkat helyezzen el Hetényi Barnabás sírjára.
2009-07-08 13:12:01

Tavaszi kertimunka a Tájháznál

Egyesületünk tagjai minden évben kapát, gereblyét, metszőollót ragadnak és közös erővel rendbe teszik a Tájház udvarát.
2009-04-06 09:58:11

Évnyitó-évzáró rendezvény

„Emberek között ma emberileg élni kimondhatatlanul nehéz! A tömeg elembertelenedése, hitetlensége irtózatos mértékű. Vajon meddig lehet még ingerelni a magyar emberekben az emberséget és a magyarságot” volt a mottója március 7.-én a Napközi Otthon ebédlőjében megtartott Csete Balázs Honismereti Egyesület rendezvényének.
2009-03-16 14:21:50

Búcsúzunk Győri János tanártól, helytörténésztől

2009. január 07-én 13 órakor kísértük utolsó útjára Győri Jánost a jászkiséri temetőben. Hosszas betegség után 87. életévében, 2008. december 30-án hunyt el.
2009-01-19 16:51:35

Elhunyt Győri János ny. tanár, helytörténész

Megrendült szívvel fogadtuk a szomorú hírt, hogy 2008. december 30-án Győri János, János bácsi életének 87. évében, hosszú betegség után elhunyt. A Csete Balázs Honismereti Szakkör alapítója, örökös és tiszteletbeli szakkörvezetője.
2008-12-31 12:12:55

Jászberényben a MACI Óvodában játszottunk...

A Csete Balázs Honismereti Egyesület játszóházi csoportja meghívást kapott a jászberényi Maci óvodába 2008. szeptember 29-re népi gyermekjátékok készítésének bemutatására.
2008-10-07 15:58:39

Beszámoló a Csete Balázs Honismereti Egyesület nyári játszóházi tevékenységéről

Ez évben is sok kedves meghívásnak tettünk eleget. Méltán folytatva a Csete Balázs által összegyűjtött gyermek játékok készítését, átadva a gyermekeknek, akik örömmel csodálták, kedvet kapva készítésükhöz.
2008-09-10 09:35:09

Kiállításról – kiállításra

A Csete Balázs Honismereti Egyesület méltán büszkélkedhet azzal, hogy van egy festő tagja – Pásztorné Győr Marika – akinek alkotásait egyre több kiállításon megcsodálhatjuk.
2008-09-10 09:32:25

Kölesden jártunk

Kedves meghívásnak tettünk eleget, amikor 2008. szeptember 2-án Kölesdre látogattunk el a kölesdi honismereti szakkör meghívására.
2008-09-10 09:31:10

A Csete Balázs Honismereti Egyesület kirándulásáról

Az Egyesület 2008. május 17-én a Múzeumok Majálisa napján kirándulást tett Diósdra-Érdre-Százhalombattára.
2008-06-09 08:25:14

Redemptios megemlékezés

A Csete Balázs Honismereti Egyesület és a Jászkisériek Baráti Egyesületének közös szervezésében rendeztük meg 2008. május 05-én 18 órai kezdettel redemptios megemlékezésünket.
2008-05-07 22:13:06

„Egy kiállítás képei…”

Nagyon kellemes, szép élményben volt részem 2008. április 22-én, mert részt vehettem Pásztorné Győr Mária és Terjékiné Mozsár Magda festményeinek kiállításán.
2008-05-07 16:04:26

Látogatás Kocséron

„A szülőföld ideköt, elenged, de mindig hazavár.”
Olvasható a Kocséri Népkör meghívóján. 2008. április 26-án tartotta záró-nyitó közgyűlését a 18 éve újra szervezett népkör.
2008-05-06 12:37:13

Nőnap-Férfinap

A Csete Balázs Honismereti Egyesület közös nőnapot és férfinapot tartott a Napközikonyhán.
2008-04-15 08:24:10

Csete Balázs emléknap

Minden év márciusában Csete Balázs születésének évfordulójához közelebbi hétvégén kerül megrendezésre a jászkiséri honismereti szakkör évzáró-évnyitó rendezvénye.
2008-03-12 22:49:22

 

Kezdőlap e-mail Adminisztrácó Adminisztrácó Kezdőlap

Csete Balázs Honismereti Egyesület

Jászkisériek Baráti Egyesülete

Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány

Jászkiséri Pedagógus Női Kar

Jászkiséri Polgárőr Egyesület

Jászkiséri Sportegyesület

Teleház

Természetjárók Gyermek Egyesülete

A portált a Jászkisér Gyermekeiért Alapítvány Teleháza üzemelteti.
Cím: 5137 Jászkisér Fő út 2.
Tel./fax: 57-550-170
e-mail: jaszkiser@telehaz.hu
Tárhely: Gigaweb

Oldalunk az
NCA
támogatásával jött létre!

Oldalunk eddigi látogatóinak száma:

Made & designed:
- Juhi - Design